Eszével hódít Budapest Cannes-ban - Az innovációra helyezi a hangsúlyt Budapest

2009.02.24. - Bautrend

A válság hatására idén kiélezettebb lesz a városok versenye a MIPIM-en. Március 10 és 13-a közt Torontótól Moszkváig több tucat metropolisz győzködi majd a befektetőket a filmfesztiválról ismert cannes-i Palais des Festivals kiállítócsarnokaiban.

Az összes város közül idén kiemelt szerepet kap Budapest – ez derül ki az évente mintegy 30 ezer döntéshozót vendégül látó ingatlanos világkiállítás előzetes sajtóközleményeiből, és erről adott tájékoztatást február 23-án a fejlesztőket tömörítő Budapest Business Region klaszter (BBR), a Főváros és az ITDH Hungary egy az Onyx Salonban tartott közös sajtótájékoztatón. A főváros az innovációra helyezi a hangsúlyt, és vendégül látja a világ 80 vezető vállalatát.

Rubik kocka, Gömböc, fényáteresztő beton
Az ingatlanos alaptétel – "location, location, location" – a MIPIM-en is érvényes. Minden befektető, fejlesztő és végfelhasználó valójában egyetlen kérdésre keresi a választ: miért éppen ide? A budapesti stand idén először a főváros, az állam, és a fejlesztők széleskörű összefogásával valósul meg: a fejlesztőket a mintegy 20 tagot számláló Budapest Business Region klaszter, az államot pedig Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter képviseli.

Budapest standja idén az innovációt helyezi előtérbe, hangsúlyozva, hogy a magyar fővárosban épül az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézetének székhelye, 2009 pedig a Kreativitás és Innováció Európai Éve, melynek egyebek közt nagykövete Losonczi Áron, a fényáteresztő beton feltalálója és Rubik Ernő is. A 150 négyzetméteres stand bemutatja a legfrissebb magyar leleményeket, így a fényáteresztő betont, a 3 dimenziós jing-jangként is emlegetett Gömböcöt. A vendégek logózott Rubik kockát, és ördöglakatot kaphatnak a magyar hosztesszektől.

Az innováció mellett stratégiai elhelyezkedésével, a Duna kínálta egyedi lehetőségekkel, valamint a magasan képzett munkaerejével érvel Budapest. A standon kiállít a Budapest Business Region keretei közt a DunaCity, a Talentis Group, a TÓPARK, a Duna Spirit, a B&".V Group, a Martinsa Fadesa, valamint az AERA Property Marketing, a BBR klasztermenedzser cége. A BBR egyben további 12 klasztertagot is képvisel, melyek külön kiállítóként nem jelennek meg. A fővárost a Studio Metropolitana, az államot pedig az ITDH képviseli.

Budapest vendégül látja a világ 80 legjelentősebb vállalatát
A magyar főváros idén először kiemelt lehetőséghez jutott, hogy meggyőzze a világ 80 legjelentősebb vállalatának – egyebek mellett a Microsoft, a Google vagy a UPS stratégiai döntéshozóit a régió előnyeiről. Budapest a MIPIM-en részt vevő végfelhasználók ebédjének ("End Users Lunch") exkluzív szponzoraként 7 perces előadást tarthat, és egyéb megjelenésekkel is felkeltheti a döntéshozók figyelmét. Az ebéden a Budapest Business Region felkérésére Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter érvel a magyar főváros mellett.

 

Back to 'Press Coverage' page

 
magyar