Expo Real 2009: középpontban a válságkezelés
2009.10.05. - Szepesi Anita, Napi Gazdaság
Egy évvel az európai ingatlanpiac és ingatlanfinanszírozás összeomlása után, a 2008 évinél csupán 15 százalékkal kevesebb résztvevővel nyílt meg ma az egyik legfontosabb európai ingatlanszakmai kiállítás, a 12. Expo Real Münchenben.
A tavaly az egyik legnagyobb európai ingatlanfinanszírozó, a Hypo Real Estate csődje miatt igen gyászosra sikeredett rendezvényre ezúttal 35 országból 1580 kiállító érkezett, leginkább azzal céllal, hogy megmutassa, életben van - hangoztatják a kiállítók szinte egybehangzóan. A háromnapos vásár szakmai programjainak középpontjában változatlanul a válságkezelés, a túlélési technikák, a kiútkeresés áll, a résztvevők véleménye szerint ugyanis piac, a finanszírozás és a befektetések újraindulására legalább 2010 második feléig még várni kell.
Mint azt Furulyás Ferenc, a Jones Lang LaSalle befektetési szakértője az Expo Real első napi tapasztalatait összefoglalva a Napi Gazdaságnak elmondta, a magyar piac továbbra sem vonzó a befektetőknek, célpontot keresve Nyugat-Európát, és a varsói belvárost említik, ahol a keresleti piac, az irodahiány a válság ellenére emelkedő bérleti díjakat produkál.
Budapestet és a régió üzleti lehetőségeit a Budapest Business Region, a fővárost képviselő Studio Metropolitana és az ITDH közös standja népszerűsíti, ahol a vásárnyitás utáni kerekasztal beszélgetésen a Dunában rejlő üzleti és kulturális lehetőségeket, a folyóparti fejlesztéseket vázolták a résztvevők.
































