Válságban erősödő jövőkép
2009. május 4.
A márciusi MIPIM óta dinamikus léptekkel halad céljai felé a Budapest Business Region klaszter. Az összefogással létrejött a Budapest-régió marketingkommunikációja, amely mögé ma már szinte a teljes magyar ingatlanfejlesztői szektor felsorakozott.
A hatékonyabb nemzetközi megjelenés érdekében ugyanakkor megérett az idő a fejlesztők, az állam és az önkormányzatok összefogására is.
A BBR folyamatos jelenlétével, Budapest száz kilométeres vonzáskörzetének becsatolásával pozicionálja újra a régió szerepvállalását, hiszen a termelőkapacitásokat létesítő befektetők kivárásával szemben a költségcsökkentésre törekvő regionális szolgáltató központokat a krízis inkább fellendíti. A BBR céljának – hogy működésével növelje Magyarország esélyeit munkahelyek sokaságát teremtő központokra – kezdeti eredményei bíztatóak: a cannes-i End Users Lunch óta hat vállalattal, köztük az Alstommal, a 3M-mel, és a Diorral már zajlanak a tárgyalások.
A piacért indított offenzíva másik eszköze a BBR investor road show-ja, amely során a BBR-tagok projektjeinek bemutatásával hívnák föl a befektetők figyelmét a Budapest-régióra. Egy ígéretes tokiói tárgyalást követően a következő egy-másfél évben az ITDH-val közösen négy-hat európai helyszínt látogat sorra a BBR.
Továbbá, a befektetők számára kedvező jövőképnek megfelelően a BBR a következő MIPIM-re az End Users Lunch mintájára a kelet-közép-európai régió iránt érdeklődő befektetőknek ún. Investors Lunch-ot szervez, ahol a végfelhasználók után a befektetőkre fókuszálva igyekeznek érvelni a Budapest-régió mellett, azaz, hogy Budapest és vonzáskörzete miért megfelelőbb helyszín bármelyik más kelet-közép-európai régiónál.
Ennek sikerét támogatja, hogy ebben a régióban a legalacsonyabbak a bérleti díjak, és az elmúlt tíz év minden egyes régiós felmérése szerint közgazdasági képzésben és informatikában ez a legfejlettebb térsége Kelet-Közép-Európának, a vásárlóerőről és a szépségről nem is beszélve.
A fő cél Európa top tíz lokációjába kerülni Budapesttel. A jelenlegi gazdasági környezetben ez nem csupán az egyes fejlesztőknek jelent kihívást, hanem a BBR-nek is. Ez többek között azt jelenti, hogy a nemzetközi kiállításokon ezentúl még költséghatékonyabb megjelenésre kell törekedni. A BBR hosszútávú céljait leginkább egy 250-300 millió forintból létrehozott, 150-200 négyzetméteres stabil utazó BBR-pavilon tudná szolgálni, amely a következő öt évben a világon bárhol megjelenhet.































