Budapest. Get Engeged
 

Innovációval áthidalni a válságot

2009. március 12., 15:00
Kerekasztal-beszélgetés Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel.

Moderátor: Noah STEINBERG, vezérigazgató, WING Zrt. Résztvevők: BAJNAI Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, BELEZNAY Éva, Budapest főépítésze, Dr. TAKÁCS Ernő, alelnök, BBR (a Talentis Group elnök-vezérigazgatója), Dr. GULYÁS KOVÁCS Gergely, elnök, BBR (a DunaCity ügyvezető igazgatója) Jochen SCHNIER, Director Fund & Portfolio Management (GLL Real Estate Partners)

„Munkálkodunk”

Noha Magyarországot mélyen érintette a gazdasági válság, az ország vezetői bizakodóak - derült ki abból a délutáni kerekasztal-beszélgetésből, amelyen hosszútávú befeketetéseikről tájékoztattak a magyar képviselők MIPIM-en Cannes-ban. Bajnai Gordon többek között kiemelte, hogy a magyar kormány egy gazdaságélénkítő csomag keretében a következő 3 év során mintegy 7 milliárd eurót költ infrastruktúra fejlesztésre, egyebek mellett közlekedésfejlesztésre, kórházak, iskolák, egyetemek, innovációs központok, logisztikai és ipari központok korszerűsítésére.

Bajnai Gordon miniszter elmondta: a Cushman & Wakefield egy tavalyi felmérése szerint Magyarország a harmadik legvonzóbb logisztikai lokáció Európában, közvetlenül Hollandia és Belgium után. Az Ernst & Young tavalyi felmérése szerint pedig Magyarország a hetedik legvonzóbb közvetlen külföldi tőkebefektetési célpont.

Beleznay Éva, Budapest főépítésze rámutatott, hogy a város költségvetésének ötven százalékát költik befektetésösztönzésre: jelenleg 30 futó projektjük van, amelyeket EU és kormánypénzzel is támogatnak. Dr. Gulyás Kovács Gergely, a BBR elnöke, valamint a DunaCity ügyvezető igazgatója hangsúlyozta a BBR jelentőségét, és arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az első olyan klaszter a régióban, amely valóban összekapcsolja az ingatlanszakma különböző résztvevőit.

 

Megosztás

Vissza a főoldalra

 
 
english