Budapest. Get Engeged
 

Budapest lehetőségei a Duna stratégiában – érték alapú városfejlesztés

2011. március 4.

Budapest lehetőségei a Duna stratégiában – érték alapú városfejlesztés témában szervezett konferenciát Budapest Főváros, a Magyar Páneurópa Unió és a Konrad Adenauer Alapítvány 2011. február 24-én, Budapesten, a FUGA Építészeti Központban kettőszázharmincöt szakember részvételével. A konferencia során megfogalmazódott legfontosabb cél, egy komplex városfejlesztési stratégia kidolgozása a Dunamenti területek bevonásával. Előadást tartott Németh Bálint, a Budapest Business Region alelnöke, a panelbeszélgetés egyik meghívott vendége pedig Orbán Gergely, a BBR klasztermenedzsere volt.

A rangos eseményt György István Városüzemeltetési főpolgármester-helyettes nyitotta meg. A rendezvény házigazdája Mónus János, a Budapesti Építész Kamara alelnöke volt. Az Európai Tanács magyar elnöksége alatt kiemelt téma a Duna Régió Stratégia. Ezt az Európai Bizottság június végén terjeszti a Tanács elé. Az Elnökség alatt Budapest főváros kiemelt figyelmet kap, ezért fontos, hogy a közösségi Akciótervvel és a nemzeti állásponttal összehangolt, saját „mikro” Duna Stratégiát alakítson ki.

A bevezető előadások az értékalapú városfejlesztés jegyében szóltak, a keresztény gyökerű közös európai alapértékekről és az egyház szerepéről, valamint a Duna menti népek integrálási kísérleteiről és a mai együttműködési esélyeiről.  Bemutatásra kerültek még azok a Duna-stratégiához tartozó projektek, melyek a főváros épített környezetének megőrzését segíthetik elő.

A második szekció szakelőadásai egymáshoz illeszkedő résztémákkal foglalkoztak, szem előtt tartva az EU 2020 fejlesztési és kohéziós politikát, továbbá az Európai Duna Régió Stratégia hazai prioritásait. Azt vizsgálták, milyen pontokon kapcsolódhat be a főváros a tervezett stratégiai programokba.  Ahogyan maga a folyó összekötő kapocs a Duna-menti települések között gazdasági-, társadalmi-, épített és természeti környezeti szempontból, úgy Budapest is közvetítő szerepet tölthet be a térség városhálózatában, amelynek kulcsa a stratégiai fejlesztési fókuszpontok meghatározása és az integrált városirányítási szemlélet.

A harmadik szekció  a makro-regionális léptékű témáktól kiindulva,  a városi, városfejlesztési problémákhoz jutott el.  Közvetlenül Budapestre és adottságaira, értékeinek kihasználására, javítására koncentrált. Németh Bálint a városmárkázásról szóló előadásával egy új megközelítést javasolt az építészek és tervezők figyelmébe, miszerint terveikkel és a fejlesztésekben való közreműködésükkel már közvetlenül a város imázsát építik.

A tanácskozást pódiumbeszélgetés zárta, melynek célja konkrét szakmai feladatok megfogalmazása a Duna menti fejlesztéseket érintő kérdésekben. A város fenntartásához, üzemeltetéséhez tervezni kell: a várost, a város és a Duna kapcsolatát, a parthasználatot, vízhasználatot. A főváros új fejlesztési koncepcióját alátámasztó munkák eredményességéhez átfogó szemléletváltásra és a különböző szakterületek: várostervezés, üzemeltetés, ingatlanfejlesztés együttműködésére van szükség már a tervezés szakaszában.

Orbán Gergely a kerekasztal beszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy a stratégia alkotás és a tervezési folyamatok eredményeképpen létre kell jönnie egy széles bázison egyeztető szakmai fórumnak. Továbbá kiemelte, hogy érdemes szakítani azzal a megközelítéssel, hogy a befektető és az ingatlanfejlesztő a városfejlesztés „fekete bárányai”. Ők valójában multiplikátorok, akik munkát generálnak a kivitelezőknek, tervezőknek és számtalan szolgáltatónak.

A rendezvény rávilágított arra, hogy Budapestnek és térségének a Duna Stratégiához hozzárendelt, új alapokra helyezett és komplex városfejlesztési koncepcióra és stratégiára van szüksége, az átfogó jövőkép mellett jól előkészített, gyorsan megvalósítható, nemzetközi együttműködésen alapuló projektekkel, amelyekben az infrastruktúrafejlesztés egyaránt tekintettel van a meglévő természeti adottságokra és az épített környezeti értékekre.

Forrás: Budapest Főváros Önkormányzata, Magyar Páneurópa Unió, Konrad Adenauer Alapítvány

 

Megosztás

Vissza a főoldalra

 
 
english