130 éve született a Ford T-modell atyja, Galamb József
2011. február 4.
130 éve született Galamb József, aki a Ford konstruktőreként, két társával együtt elkészítette a legendás T-modell alkatrészeinek terveit, lehetővé tette annak sorozatgyártását, és mindezzel megalkotta az első népautót. Nevéről és a T-modell sikeréről a Budapest Business Region Get engaged című imázs filmje is megemlékezik.
Galamb József 1881. február 3-án látta meg a napvilágot egy szegény reformátusban Tanulmányai az akkori legjobb szakemberek kezei alatt végezte, mesterei között szerepelt Csonka Ferenc, Lencz Ödön, Dömötör Pál és Jalsoviczky Gézától.
Németországban olyan neves autóipari cégeknél dolgozott, mint a Daimler, a Benz vagy az Adler Automobil Company. Majd 1905-ben Detroitba utazott, - mely az autógyártás akkori központja volt - és végül itt telepedett le. A városban találkozott Henry Forddal is, akinek a gyárába felvételt is nyert.
Amikor Galamb a Fordhoz került az még semmit sem gyártott önállóan, mindent külső beszállítóktól szereztek be. Az áttörést a T-modell hozta meg, melynek alkatrészeit Galamb, magyar társa, Farkas Jenő és egy amerikai, Childe Wills tervezték. A Bádog Böske ragadványnévre hallgató autó lett a világ első futószalagon gyártott modellje
A Galamb konstruktőri munkásságának köszönhető továbbá a bolygóműves sebességváltót és a levehető hengerfejű motort is. Farkas Jenővel elkészítették az első mezőgazdasági felhasználású járműnek a Fordson-traktornak terveit, a világháború alatt teherautókat és sebesültszállítókat tervezett. Részt vett a V8-modell kialakításában, és hathengeres kiskocsit is tervezett. Sőt a Ford máig használt márkajelzését is ő rajzolta meg.
Galamb József életműve napjainkig példaértékkel bír. Bár nem Magyarországon tevékenykedett, azonban közvetve, családja segítségével jelentős szerepet játszott az autóhasználat magyarországi elterjedésében és a közoktatásban is.































