Budapest. Get Engeged
 

125 éves a Dobos torta

2010. december 3. 

Születésének 125-dik évfordulóját ünnepli a magyar cukrászművészet máig világhírnek örvendő alkotása a Dobos torta. Az évfordulóról a Magyar televízió 1-es csatornájának híradója is beszámolt, ahol a Budapest Business Region imázs filmjének képsoraival emlékeztek az évfordulóról.

A dobostorta hungarikum, megalkotója Dobos C. József (1847-1924) híres pesti cukrászmester volt. Amikor 1884-ben elkészítette a róla elnevezett édességet. Célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad.

A tortát először 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Első kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. A dobostorta ezután vált ismertté Európa-szerte.

Forrás: MTV 1

 

 

Megosztás

Vissza a főoldalra

 
 
english