Budapest. Get Engeged
 

Újra bizakodó a hangulat az Expo Realon

2010. október 5. 

A 2010-es Expo Real második napján erőteljes kontraszt érezhető az egy évvel ezelőtti „válságban vagyunk” hangulathoz képest. A Budapest Business Region standján kiállító üzleti partnerek visszajelzései egyértelműen az optimista gondolkodás térnyerését erősítik meg. Az üzleti szféra képviselői véleményüket az érdeklődők létszámára, valamint a nap folyamán realizálódott üzleti konzultációkra alapozták.

A keddi nap programindítója a magyar ingatlanfejlesztők kerekasztal beszélgetése volt. A Portfolio elemzője, Csűrös Csanád vezetésével folyó informatív kerekasztal a magyar piac aktuális kérdéseire kívánt reflektálni. A kifejezetten a fejlesztői oldalt képviselő résztvevők eszmecseréje egyszerre adott teret a karakteres véleménynyilvánításnak és az apró részletekre is kiterjedő eszmefuttatásoknak. 
 

 „ Az újonnan alakult magyar kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy a budapesti régió visszanyerje a befektetők bizalmát. Ehhez stratégiai szemléletű kommunikációra van szükség. Jelen helyzetben ugyanis kijelenthető, hogy a magyar gazdaság egészéről élő kép sokkalta negatívabb a valóságnál.” – fogalmazta meg Rudolf Riedl, a RE Project Development vezérigazgatója. 

„ Az ingatlanpiacot globálisan szemlélve kijelenthető, hogy megindult a növekedés. Ugyanakkor számos aránytalanság mutatkozik. Míg például a lakás- és irodapiac még mindig stagnál, addig a hotelszektorban érezhetően nő a kereslet.” – értekezett René Droese, a Budapest Airport képviselője.                                                                                                                       

„A válság után a magyar ingatlanpiacnak meg kell találnia a kitörési pontokat, azokat a specifikus szegmenseket, ahol a közeljövőben egyértelmű keresletnövekedés várható. Ezek közül jó pár már jelenleg is körvonalazható. Jelentős például az igény Budapesten a négy- és ötcsillagos szállodák iránt.” – tette hozzá Dr. Árendás Gergely, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal elnöke.

A kerekasztal beszélgetést követően a  „The Taste of Budapest” című prezentáció bemutatása következett, amely a magyar csúcsgasztronómia és a pozitív gazdasági információk egységes menüsorba illesztésével kívánta felkelteni a befektetői étvágyat. A gasztronómiai kikacsintás után, mintegy a fejlesztői projektek felvezetéseként Budapest főváros és a Studio Metropolitana vette birtokba az előadói dobogót. Először a Budapestprojects.com honlapot mutatta be Szép Károly, majd a Budapest European Metropolis koncepció ismertetése következett Gauder Péter tolmácsolásában. 

A délután folytatásában ismét az üzleti kiállító partnerek kaptak főszerepet. A WING, az Indotek Group, a Talentis Group, a bpv │Jádi Németh és a Szécsényi ügyvédi iroda, a Budapest Airport és a Walter Immobilien prezentációja került bemutatásra. 

A szakmai programot a közönségkedvencnek számító Guinness-rekorder panorámakép interaktív bemutatója követte, mintegy felvezetve a Get Engaged! The Spirit of Budapest Party-t. A magyar bor- és pálinkakülönlegességek kóstolásával fűszerezett rendezvény ismét a régi-új partneri kapcsolatok építéséhez biztosít laza keretet.

Orbán Gergely, a BBR klasztermenedzsere szerint - annak ellenére, hogy Magyarország és Budapest fogadtatása nem vetekszik Lengyelországéval és a közép-európai városokéval - meglepően sok proaktív befektetői érdeklődés tapasztalható a BBR-standon. Egyre többen látják meg a lehetőséget ismét a magyar piacban. Az Expo Real 2010 legfontosabb napján optimizmussal és érdeklődéssel találkozhattunk, ami alapján elmondható, hogy megfelelő régiós stratégiával és marketingtámogatással a válság utáni kilábalásban Budapest újra elismert és meghatározó szereplő lehet.

Forrás: BBR

Expo Real 2010.10.05 Tekintse meg galériánkat
 

Megosztás

Vissza a főoldalra

 
 
english