Kedvező csillagzat alatt - Buon giorno, Budapest!

2010. szeptember 15.
„A csillagok állása szerint ebben a hónapban sikerekre számíthat munkájában, pénzügyei jól alakulnak. Egészségének megőrzéséhez leginkább egy budapesti termálfürdő meglátogatásával járulhat hozzá.”- olvashatták nemrégiben az Astrella speciális horoszkóp-újságban az olaszok.
Az idézett jó tanácsok kifejezetten a Nyilas-jegyben született olaszoknak szólnak, de a Budapestről festett kedvező kép más zodiákusok szülötteinek is motivációt jelenthet. A nevezett lap fővárosunkat több oldalon keresztül bemutató cikke Budát az elegáns Naphoz, Pestet a Holdhoz hasonlítja. Az írás egyik kézzelfogható jele annak, hogy az a tevékenység, amit a Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete folytat, nem nélkülözi az eredményeket. Ezt megerősíti az egyik legnépszerűbb utazási közösségi honlap, a Tripadvisor felmérése is, mely szerint Budapest az európai egészségturisztikai desztinációk között a második helyen áll, világviszonylatban pedig Phuket, Bangkok, Isztambul mellett szerepel.
A csillagok azonban nem csupán Itáliában rajzolnak ígéretes jövőt. Fővárosunkat Dániában is a 10 legkedveltebb nagyvárosi úti cél között tartják számon Londonnal, Prágával vagy New Yorkkal együtt. Dán turisták, csillagjegyüktől függetlenül, szívesen látogatják Budapestet, és a Főváros irányába mutatott érdeklődésük növekedni látszik. A KSH legfrissebb, január-júliusi statisztikai adatai szerint 9,3%-kal több vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban az előző év azonos időszakához képest.































