Idén dupláz a BBR Cannes-ban
Idén másodjára nyitotta meg a BBR a MIPIM magyar standját Cannes-ban, március 16-án, kedden délután. A 2008 őszén alakult Budapest Business Region piaci kezdeményezésű szerveződés, amely második éve folyamatosan jelenik meg nemzetközi fórumokon. Az ingatlanszakma nemzetközi rendezvényein való ismétlődő részvétel célja, hogy Budapestre, illetve Magyarországra mint Kelet-Közép Európa dinamikusan feltörekvő befektetési helyszínére mutasson rá.
Dr. Gulyás Kovács Gergely, a BBR elnöke keddi köszöntőjében elmondta, hogy a Budapest üzleti régióját képviselő klaszter a 2010-es francia ingatlanos seregszemlén a nemzetközi partnerségekre helyezi a hangsúlyt, valamint biztosította a fővárosi és állami képviselőket a folyamatos együttműködésről. “ A BBR kiemelt szerepet vállal a budapesti metropolizációs folyamat katalizálásában. A BBR egyik fő feladatának látja, hogy a Budapest metropolisz térség működő keretet kaphasson, melyben az üzleti szektor is megfelelően képviselteti magát” – tette hozzá az elnök.
A március 16. és 19. között zajló ingatlanfejlesztői kiállítás magyar standján a Talentis Group, a Duna City, a Duna Spirit, a B&V Group, Budapest Főváros és az ITD Hungary képviseltetik magukat.
A kiállításon részt vesz az országos főépítész, Fegyverneky Sándor, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottságának elnöke. Az esemény három napja alatt a magyar kiállítók prezentációkat tartanak a jelentős térségbeli fejlesztésekről, a kerekasztal-beszélgetéseken pedig a régió jövőjéről és a hazai ingatlanfejlesztői piac változásairól értekeznek.
A BBR elnökeként Dr. Gulyás Kovács Gergely kiemelte, hogy a Budapest Business Region standja a kelet-közép európai régió standok között a legjobb elhelyezkedésű helyszínnel került előtérbe. Reméli, hogy a következő években mind a kormányzat, mind a főváros markánsabban vállal szerepet a BBR-el való partnerségben.
“A BBR eddig igazi sikertörténet. A korábbi években hiányos volt, vagy éppen elmaradt Budapest kedvező megjelenítése a külföldi piacon, a Budapest Business Regionnel azonban a hazai üzleti szféra elsőként lépett fel olyan koncepcióval, amellyel a Budapest-régió méltó versenytársa lett Európa nagyvárosainak. Továbbá mind a fővárossal, mind a kormányzattal való együttműködésben már látunk formális eredményeket, amelynek alapja az, hogy most is, és a német kiállításokkal együtt idén már negyedszerre állítunk ki közös standon. Kíváncsian várjuk azonban, hogy az új kormány színrelépésével milyen valódi gyakorlati lépések kezdődhetnek meg. A szakma értékeli, hogy a főváros megtette a kezdő lépéseket annak érdekében, hogy támogassa az ingatlanfejlesztők munkáját, ám még ennél is sokkal tovább kell mennünk, hogy a kezdeti együttműködésből igazi partnerség legyen” – nyilatkozott a klaszter jövőjében kapcsolatban Németh Bálint, a Budapest Business Region elnökségi tagja, és a klaszter mendezsmentjéért felelős cég, az AERA Property & Destination ügyvezető igazgatója.
Dr. Takács Ernő a BBR alelnöke szerint a BBR jelenléte a MIPIM-en soha nem volt ennyire aktuális. A verseny az ingatlanfejlesztések nemzetközi piacán „regionalizálódott”. Ez az eddig látens tendencia egyértelműen meghatározó trenddé vált. „Soha nem volt jelen ennyi polgármester államtitkár és miniszter, hogy személyével gazdasági erőt és biztonságot demonstráljon” – tette hozzá az alelnök. Mindez egybevág Boris Johnson, London polgármester gondolataival, miszerint London magán fejlesztők és magán spekulánsok által épült és épül, a város feladata pedig ezen folyamat támogatása jövőben is a megfelelő platformok létrehozásával. (Forrás: BBR)





































