Budapest. Get Engeged
 

Újrázó magyar kiállítók a MIPIM-ről

2010. március 17. 

A cannes-i ingatlanfejlesztési és városfejlesztési seregszemle második napján kiállítói motivációikról és benyomásaikról kérdeztük olyan magyar kiállítókat, akik projektjeikkel és cégeikkel nem először fordulnak meg a MIPIM-en.

Korintus Balázs, a Duna Spirit MIPIM megjelenésének jelentőségét abban látja, hogy az egyébként világszerte magas presztízzsel bíró waterfront beruházások felvonultatása mellett a látogatók azt is megismerhetik, hogy magyar környezetben mit jelent a vízparti életminőség. Würschnig Péter a B&V International részéről pedig megerősítette, hogy ezidáig számukra a MIPIM bizonyult a leghatékonyabb hálózatos kapcsolattartási fórumnak és értékesítési csatornáknak.

„A múlt héten elfogadásra került a IX. kerületi fejlesztést érintő szabályozási terv, ezért a mostani kiállításon a befektető partnerekkel már projekt konkrét előkészítési fázisáról történhetnek tárgyalások” – mondta el Dr. Gulyás Kovács Gergely, a DunaCity ügyvezető igazgatója

„A Talentis egy országhatárokon átnyúló program, amelynek a sikere a nemzetközi kapcsolatokon nyugszik. Idei jelenlétünk alapvető üzenete az, hogy a program működik, lezárta első szakaszát, ezzel egyidőben indítjuk a második fejlesztési fázist is, amelyhez várjuk a partnereket” – nyilatkozta Dr. Takács Ernő, a Talentis Group elnök-vezérigazgatója. (Forrás: BBR)

 
 

Vissza a főoldalra

 
 
english