EXPO REAL 2011
München, jövünk!
A MIPIM-et és a májusi Real Viennát követően, az októberi Expo Real lesz a Budapest Business Region kiállítási szezonjának harmadik állomása. A BBR, mint a budapesti régió üzleti szereplőinek integrátora, Budapesttel közös standon vesz részt a müncheni szakvásáron.
A 2008-as esztendő óta az idei lesz az eddigi legnagyobb magyar megjelenés 107 négyzetméternyi kiállítói területen.
- Expo Real: 2011. október 4-6.
- Budapest főváros és a Budapest Business Region közös standdal vesz részt.
- Stand mérete: 107 m2, Standszám: A1.331.
- BBR „B’ my guEST” borkóstoló az Expo Real második napján (október 5.)
Budapest képviseletének feladatait a Studio Metropolitana látja el, míg az üzleti szereplők bevonását a BBR valósítja meg, egyúttal a két szervezet lesz a stand főkiállítója is, melyről az írásbeli megállapodás 2011 májusában került aláírásra. Budapest vezetése a legmagasabb szinten képviselteti magát a németországi rendezvényen és elkötelezett a szakvásárt kísérő konferencia programokon való részvételben is.
A tervek szerint nem csak a stand mérete növekszik 2011-ben, hanem annak programjai is gazdagodnak, melyeket kiemelt médiafigyelem mellett bonyolítunk majd. A standprogramok fókusza a várospolitikai, gazdaságpolitikai illetve az ingatlan szakmát érintő előadásokon, panelbeszélgetéseken lesz. A „hagyományt” folytatva ismét megrendezésre kerül a BBR „B’my guEST” elnevezésű bor- és pálinkakóstolója is.
Fő kiállítók:
- Budapest Főváros
- HITA – Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Budapest Business Region

A 2011-es Expo Realon a Budapest Business Region szárnya alatt az alábbi üzleti szereplők vesznek részt kiállítóként:
- AIPA
- Budapest Airport
- CBS Property
- EKIK
- Indotek Group
- Northern City Gate (Tribute Estate East)
- RE Project Development
- Walter Immobilien

Kiállítóink aktuális projektjei:
- Airport Business Park, Budapest Airport
- Airport Hotel, Budapest Airport
- Automotive Proving Ground, Kecskemét, EKIK
- BUD Cargo City, Budapest Airport
- Budapark, Walter Immobilien
- Home Panorama, Indotek Group
- Kerepesi Business Park, RE Project Development
- Lake Boden, Kressbronn, Germany, Indotek Group
- Northern city Gate, Tribute Estate East
- Office Park, Budapest Airport
- REsidence Office Buildings I-II., RE Project Development
- Rumbach Center, RE Project Development
- Savoya plot I-II., Indotek Group
- Shopping Center Budapest I-II., Walter Immobilien
- SPAR, Székesfehérvár, Indotek Group
- SPAR, Vác, Indotek Group































